Tízkor sikerül elindulni, szárítgatjuk a sátrakat. Eszter is jön a tegnapi lábpihentetés után. Első feladat: mindenki menjen el WC-re Ptujig. Sikerül egy benzinkúton tömörülnie a csapat 80%-ának. Találkozunk Ptuj várában. Megtaláltuk a legrövidebb utat: sikátor macskakővel, majd lépcső és újra lépcső következett (Balázs és Csongor). Kinek is volt az ötlete, hogy erre menjünk fel? A várból nemcsak a Dráva látszott jól, hanem Ptujska Gora is, ahová a következő megállót terveztük. Meg ijesztgetésnek a háttérből pár magas hegység. Ptujska Gora felé egy kicsit emelkedett a terep, a végén 1-1-ben kellett menni. Jancsok Peti római visszaemlékezésében szép emlékek közé sorolta (vagy legalábbis megemlítette). Májkrémes kenyeret ettünk (volna, ha találunk konzervnyitót és ha van elég kenyerünk). A közeli almafa jó szolgálatot tett. Közben egy kis zápor kerekedett, ami elől lemenekült a csoport fele egy félig kész házba. A többiek fent eszegettek egy fa védőernyője alatt, nem éppen ideális körülmények között, és nem az eső volt a legnagyobb gond. Valaki azon csodálkozott, hogy mitől piros a kenyér, csak kiderült, hogy nem a kenyérrel van baj, hanem a konzerv fedele volt túl éles. A templomból Csongor készült (fontos búcsújáró hely, gótikus, Köpenyes Madonna, Kolbe atya domborműve), a különböző színű üvegablakok egészen hangulatossá tették. Énekeltünk a Boldogasszony Anyánkból, majd folytattuk utunkat. János biciklijét kellett szerelgetni, volt pár baja. Egy vasúti átjárónál álldogáltunk pár perce, mikor Megyeri Sanyi gondolt egyet és áthajtott a piroson. Három másodperccel a vonat előtt. Még ma sem érti, hogy mi volt ezzel a baj (és nem feltétlenül az, hogy a szlovénok olyan korán leengedték a sorompót). A Dravinja völgyében még többé-kevésbé sík terepen haladtunk előre, Mlace után délre kanyarodtunk, és ezzel beindult a hullámvasút, igazi kemény emelkedőkkel és lejtőkkel. Peti tengelye meg is adta magát, vissza kellett érte jönni a kocsinak. Andris elengedett kézzel, 50-nel előz a szűk és olykor kátyús úton. Próbáltam vele megértetni, hogy közlekedésbiztonság szempontjából ez erősen megkérdőjelezhető (főleg, hogy a biciklijét tegnapelőtt szervizbe kellett vinni). A 16%-os lejtőn Erzsike esett egyet, de szerencsére megúszta kisebb sérülésekkel. A biztonság kedvéért beült Peti mellé. Celjében sikerült megszereltetni a bringát, addig a Spar mellett fogyasztottunk csokit, dinnyét. Vettünk egy kést is. Fixa ideám volt, hogy Celje után a Savinja bal partján menjünk Lasko felé, amivel elkerülhető a forgalmas út. Senki nem tudott útról a bal parton. Mi azért kisebb keresgélés után találtunk egyet, ami szép és forgalommentes volt. Az idill egészen addig tartott, míg az út fel nem vitt magasan a fejünk fölé (az egyik megkérdezett említette, van út a bal parton, csak „difficult”). Mivel éppen volt ott egy híd (milyen jó!), átmentünk a jobb partra. Közben a kocsiból is hívtak, hogy nem ajánlják a bal partot, látták a túloldalról a terepet. Rimske Toplicéig ment a kocsi, a plébánián majdnem hajlottak rá, hogy segítsenek, aztán mégsem. Míg a kocsival elmentünk megnézni egy esetleges kempinget (hotel volt az valójában), addig Petinek mutattak egy sátrazásra alkalmas helyet. Éppen jöttünk vissza a kocsival, mikor látom, hogy a susnyásból jön kifelé egy autó. Rögtön felötlött bennem, hogy az akár jó hely lehet. Abban az autóban ült Peti. A hely egy strandröplabda pálya környéke volt, közvetlen a Savinja partján. Vízcsap csak az út másik oldalán lévő temetőben volt, de a Savinjában is jólesett a fürdés (bár elég meredek volt a partja, és elég erős a sodrása). Volt a folyóparton egy budi, amiből a folyóba vezetett egy cső (ezt már másnap reggel fedeztem fel, a fürdés után). Megmelegítettük a lencsefőzeléket, a gáz azonban állandóan elaludt. Tartalmas napon vagyunk túl.

@Juhász Gábor: nem is a kenyerem volt piros, hanem a májkrém :) amúgy a temető kútjánál is jólesett a fürdés...