2006-ban mi is ebben a kempingben voltunk.
Vaporetto itt is kiköt!

Hajnalban Lóci elindult Jesolóba ismerőseihez. Szentmisével kezdtük a napot, közben Sanyi szegényebb lett egy iPod-dal. Az atya köszöntött minket, mi énekeltük a communiót. Nézegettek minket a hívek pakolás közben, megint lassan készültünk el. Az atya nem fogadta el a bort. Az út elég egyértelmű volt: SS14, csak a végét nem konkretizáltuk. Arról, hogy Velencében szállásunk legyen, eleve lemondtam. Így az előőrs (Kende, Sanyi, Andris) Mestrében kérdezősködött, végül itt is eredménytelenül. Egyik helyen csehek voltak, a másik helyen a pap nem nyitott ajtót. Viszont senki más nem tudta, hogy a szállás nem Velencében lesz, ezért betekertek a városba. Én ugyanis hátul haladtam. Portogruaróban ebédeltünk, majd pihentünk. Páran Forma1-et néztek. Rendőrök jöttek érdeklődni, hogy mi lesz a szeméttel, kidobjuk természetesen, és nem jó a földön aludni, csak fél órácska, amúgy is Magyarországról jövünk, Rómába megyünk. Erre megenyhültek. Amúgy útközben minden benzinkút zárva volt, alig tudtunk vízhez jutni. Két anyókától kértünk, még jeget is tettek bele. Több csoportban indultunk el, Varga Peti, Sebi és én zártuk a sort. Váltott vezetéssel haladtunk, 20 km-en át nem is ment rosszul, de aztán szinte teljesen szétestünk. Szenvedtünk a vízhiánytól, láttunk egy másik csoportot, amint egy benzinkúton áll, víz ott se volt. Leértünk az útról, szalagkorláton átmászva egy házból kértünk vizet (Szmeskóék és Marci is velünk voltak már ekkor), kettesével adtuk a kulacsot a házvezetőnőnek, aki négyszer fordult, amíg mindent megtöltött. Gábor biciklije elkezdett kattogni, a hátralévő egy hétben sem hagyta abba, bár ekkor még nem tudtuk, hogy kibírja. Egy kis szerelésre éppen nagy mennyiségű szeder mellett álltunk meg. A szerelés gyorsan háttérbe szorult. Ekkorra már az első fecskék megérkeztek Velencébe, közöltem velük a jó hírt, hogy azon a hídon, amin bementek, most ki kell jönniük. Megbeszéltük, hogy a hídfőnél találkozunk. Amikor a hídra értünk, nyilvánvalóvá vált, hogy ők a túloldalon fognak kimenni, ezért egy óvatlan pillanatban átlibbentünk a szalagkorlát mellett a másik oldalra, és letáboroztunk a járdán, két méterre a vasút mellett. Nagyjából fél órája üldögéltünk ott, és már nagyon izgatott, hol lehetnek a többiek, mert 5 km-t ennyi idő alatt csak meg tudnának tenni, szóval írtam egy sms-t, és ugyanaz az értetlenkedő hang köszönt vissza, ők meg minket vártak a hídfőnél. Nekem evidensnek tűnt, hogy nem fogunk bemenni Velencébe, ők jönnek ki ehhez a hídfőhöz, nekik nem tűnt annak. Mikor kiértek, a túloldalon feltűnt Lóci is, aki hozzánk hasonló megoldással állította irányba a biciklijét. Így indultunk neki a fusinai kempingnek, mint végső megoldásnak. A kocsi már megjárta az utat, útközben terelt minket a helyes irányba. Fellélegeztünk, mikor odaértünk a kempinghez, pedig nem volt egyszerű bejutni. Hányan vagyunk? 25-en. Hány sátor? Nulla. Itt aztán meg is rekedt a beszélgetésünk. Lesajnálóan néztek ránk, vagy sátor, vagy házikó, ami fejenként 25 euró (vagy a fene tudja mennyi). Azt természetesen nem is akarták megérteni, hogy nincs szükségünk sátorra. Kegyesen közölték, hogy a bicikli ingyen van, mit akarunk még. Persze ez azért volt kardinális kérdés, mert a személyeken túl, a sátorért is fizetni kellett, a hosszas vitát elkerülendő, mondtunk egy sátorszámot, ami hihetőnek tűnt. A következő próba a név és születési dátum volt, szerencsére gyorsan előkerítettem egy dokumentumot, ami tartalmazta a kívánt adatokat, ezt aztán begépelték. Majd le kellett adni egy útlevelet, amit fizetéskor adnak vissza. Leadtam a személyi igazolványomat, ami még régi típusú. Ezen a recepciós felháborodott, ne vicceljek már vele, ő nem tudja elolvasni az érvényességet - elolvastam neki - ő kézzel írt dokumentumot nem fogad el, nem hatóság és nem rendőr, adjunk neki normális igazolványt (végül Varga Petié lett az; na látod, ez már útlevél). Andris, mint ügyeletes beszólogató állt mögöttem, ezen felhúzta magát az úr, ő is nekikezdett. Mondtam, hogy egy kicsit kivagyunk, izgatottságomban 120 km-t említettem neki a 150 helyett, erre felajánlotta, hogy lehet menni még 120-at. Valahogy aztán csak sikerült ezeken a hiénákon átverekedni magunkat (335 euró), de addigra már teljesen besötétedett. Állítottunk pár sátrat, de a többség most is kint aludt. Éjszaka más kempingezők ott járkáltak köztünk, még megjegyzéseket is tettek. Mindössze tisztálkodni és aludni szerettünk volna, ehelyett éjjelig tartó dáridó volt. Összehasonlíthatnám a helyet a Drótszamár Kempinggel, de még ennek gondolata is sértő utóbbiak számára. Az itt tapasztalt mentalitás volt az egész út mélypontja. Rablóbanda. A töltött káposzta nem volt olyan rossz, bár erről a vélemények megoszlanak.