Lóci! Ez a nyomkövetés nagyon király! Akkor is látni a pozíciót, mikor nem is vagy bejelentkezve?
--
Gutbrod

csak akkor tudja megmondani, ha van net (wi-fi vagy mobilnet). Szlovéniában wi-fiket vadásztunk, remélhetőelg ma fel tudom tölteni az olasz mobilnetet és akkor ismét pontos helyzetet fog mutatni. (most a térkép Triest-et mutatja, pedig már Fusinaban (Velence mellett) vagyunk

Kié volt az iPod?

Reggel Lóci ébresztett, öttől fél hatig tízpercenként szólalt meg az ébresztője. Ő persze nem reagált rá. Úgyis fel akartam már kelni. Aláírtuk a plébánia zarándokkönyvét, az eddigi hat bejegyzés mellé bekerült 25. Andris, Kende és Peti reggel már tűkön ült, az előző napi sikeren felbuzdulva újra szálláskereső akciót indítottak. A terven az eddigiek fényében (sok üresjárat, váratlan események) változtatni kellett, Doberdó így fakultatív program lett. Az út így rövidült, és könnyebben teljesíthetővé vált. Rögtön reggeli után Postojna felé elkezdett emelkedni az út, 5 km lehetett felfelé, kis szembeszéllel. Postojnában sem a barlangot néztük meg, hanem a Spart, meg egy benzinkutat. Mielőtt a napsugarak teljesen birtokba vették volna az általunk megszállt részt az épület tövében, továbbkerekeztünk. Storjét beszéltük meg következő állomásnak, de egy alkalmas helyet sem találtunk, habár a karsztos táj magával ragadó volt. A kamion dudálása kevésbé. Sezanában egy csap mellett, árnyas helyen tudtunk megállni, páran még az időmérőt is megtekintették egy közeli bárban. Ebéd és pihenés után máris Villa Opicina és kilátás az Adriára, illetve Olaszország következett. Begurultunk Triesztbe, ott végrehajtottunk egy-két nem túl szerencsés manővert (belekanyarodtunk három sáv induló autóba). Lementünk a tengerpartra, majd ott folytattuk az utunkat nyugat felé. Az út aztán emelkedni kezdett, és újra száz méterrel a tenger szintje felett voltunk. A tervezett strandolás végül elmaradt, mint a duinói kastély megtekintése is. (Éppen a kastély előtt a kilométerórám 100.00 km napi távot mutatott.) Varga Peti, Marci és Sebi kíséretében ellátogattunk Visintinibe, az első világháborúra emlékeztető magyar kápolnához. A többiek a sikeres szálláskereső akció eredményeit minél hamarabb kívánták élvezni Monfalconéban. (Ahol az első megkérdezett pap azt mondta, hogy kizárt, hogy ebben a városban bárki is befogadjon egy ilyen csapatot, Goriziában, 25 km-rel északra, távol az utunktól vannak szaléziak, talán ők. A második pap minden további nélkül nyújtott segédkezet.) Doberdo felé egy napi edzéstervét teljesítő kerékpáros hagyott el minket. Nem sokkal később visszaelőztük, bár gondoltam, hogy akkor és úgy hagy minket faképnél, ahogy akar. Lejtőn csak pörgetett, de nem nagyon haladt, viszont az emelkedőt megnyomta. Messze el is húzott, görcsöltünk, míg utolértük. A Gorizia felé vivő út szélén ki volt írva, hogy balra van a magyar kápolna. És ott volt Visintini is. József főherceg megrázó sorait végül nem olvastuk fel, csak idejövetelünkkel tisztelegtünk a névtelen hősök emléke előtt. Mivel odafelé a végén eléggé lemaradtam, visszafelé kicsit nyomtam neki. Marci lemaradt, Sebi már éppen meg akarta kérdezni, hogy hova rohanunk. Megkérdezhette volna hamarabb is. A plébániát nem könnyen találtuk meg, egy másik templomhoz jutottunk, pedig Sebi mindent bevetett: „katolische bim-bam”. Aztán a szálláson már várt minket a zöldséges aprópecsenye rizzsel.