A szervizben megkérdezzük, hogy a kísérő autónkat, hol javíttathatjuk. (Apropó, a WC-jüket is használhattuk.) El is megy a kocsi, de csak hétfőre, keddre vállalnák (most péntek van). A kocsi előremegy Assisiig (esetleg szerviz), mi visszük a kaját, az óvatosak hálózsákot, polifoamot. Csongornak fáj a füle, Loretóban veszünk rá gyógyszert. Bazilika a Szent Család házával. Szmeskóék előremennek szállást keresni. Loreto után Recanati, az út kissé hullámos, a város gyönyörű. A Potenza völgyében megyünk tovább a 361-es úton. Cseh kerekesek állítanak meg, csőkulcs kéne nekik (utólag kiderült), megállok, adok kulcsot, de az nem lesz jó, közben más hozza az alkalmas szerszámot nekik. Ők is Rómába mennek (Mestrében biztos miattuk nem kaptunk szállást). Tréiában egy Eurospin oldalában verünk tábort, most a forróságot nem jellemezném. A bolt igen jó áron adja termékeit (veszünk hét doboz félkilós fagyit, dobozonként két euróért), de a személyzeti WC is jó szolgálatot tesz. Ebédelünk, a magunkkal hozott tálcákon felszeleteljük a szalámit, a vett kenyeret, van némi lekvárunk is, a maradékot natúr joghurtba töltöm. A mosogatás egy kicsit nehezebb, szerencsére Zách úr hozott papírtörlőt is. Alvás. Még ötkor is 40 fok van, de akkor már tekerünk. Hűsölés Castelraimondóban egy benzinkúton. Utána gyönyörű út következik, és egy apróság: átkelés az Appenninek láncain. Marche és Umbria tartomány határán a Cornello hágó 813 méteren húzódik. Kende éri el először, Andris és Sanyi követik. Csongorral érkezem utánuk, de közben hívás érkezik, lemaradok. Befejezem a beszélgetést, gyorsítok, Csongor észreveszi, hegyi hajrá a negyedik helyért, kiegyezünk egy döntetlenben. Aztán sorban a többiek. Lent még Katit Eszti bíztatta, simán felért előtte. Erzsi is megérkezik. Apukája keresi lent, valamikor szem elől vesztette, ráadásul a telefonját kölcsönkértem az előző megállóban, mert az enyém lemerült. Sebi újabb defekt miatt maradt lenn, páran vannak vele, de nem bírták leszedni a külsőt. Olaszok segítettek, elvitték Sebit egy telepre, egy óra múlva értek vissza vele, a rá várakozók nagy örömére. Marci a hágónál várta be őket (Matyi, Ábel, Sebi, Laci). Marcinak elmagyaráztam az utat, ami korántsem volt egyszerű, de ő teljesítette a feladatot. Míg ők vártak, mi legurultunk a túloldalon, Nocera Umbrába már sötétben érkeztünk. Páran elindultak korábban, félvén a hegyen átvezető úttól (előzetesen az interneten vizsgáltam a szakaszt, a minőségével kapcsolatban voltak fenntartásaim). Aztán megálltak, mert autópályának nézték az utat. Az elágazóban vártak minket, hogy mégiscsak együtt menjünk át a hegyen, de közben mi mentünk az „autópályán”. Szóval elnéztük az elágazót, ők meg jöttek utánunk, így végül kerülőre fogtuk a dolgot és kihagytuk a hegyet. Az út aztán idővel – egyik pillanatról a másikra – tényleg autópálya lett, de szerencsére visszatekerve az előző elágazóba (ahol természetesen semmiféle jelzés nem volt), találtunk egy utat, ami közvetlen az autópálya mellett vitt Spellóba, majd Assisibe. Szmeskóék amúgy pár kilométert letekertek az autópályán. Mellesleg szállást is találtak a klarisszáknál, fenn, Assisi tetején. A kocsi beállt az egyik kapu mellé, onnan hordták fel a cuccokat kézben. Tűzgyújtási tilalom miatt nem tudtunk melegíteni konzervet, a másnapi tea is kimaradt. Milyen jó volt a rizses lecsó így is! Valaki többet is evett belőle. Mert más nem evett belőle. A sötétben Csongor ment elől, én nem találtam a lámpám (új elemeket raktam bele, de egy nap alatt teljesen leszívta őket, úgy néz ki, hogy ezek után el se hoztam, másnap sem találtam, sőt még otthon sem). Assisibe még fel kellett küzdeni magunkat, páran túl is teljesítették a feladatot. Jancsok Peti kérte, hogyha elérjük a kaput, akkor telefonáljak, és lejön elénk. Elértünk egy kaput, de az még egy másik település volt, telefonáltam, és hagytam, hagy menjenek, a végére maradtam. Rögtön gyanús lett, amikor elhagytuk a települést, hogy valami nem stimmel. Aztán Assisiben rátaláltunk a kapura, de az elejéről páran csak mentek tovább a felfelé kanyargó úton. Aztán mikor nem volt tovább, ők is elgondolkodtak, majd visszagurultak. A lemaradókat egyszer próbáltam hívni (amikor visszafordultunk az autópályáról), de nagyon szakadozott a vonal, éppen az elágazóban álltak a hegy felé vezető úton, így nem sikerült közölni velük, hogy mi nem arra mentünk, nekik sem feltétlenül szükséges. A megérkezés után ismét felhívtam őket, sikeresen megtalálták az utat, haladnak Assisi felé (még 9 km), ez egy kicsit megnyugtatott. Őket kevésbé, hogy mi nem arra mentünk. Matyiban felmerült, hogy nincs is olyan település, hogy Assisi, csak a tanár úr azt hiszi. Amikor Matyi ugyanolyan gyorsan tolta a biciklit, mint ahogy Ábel tekerve haladt, Ábel is leszállt. Aztán fél kettőkor ők is befutottak a városba, az utolsó emelkedőt megspórolták, mert fölülről érkeztek. Sikerült őket benavigálni a szállásra (másodikra), de ekkor már Levi telefonját használtam, mert Lacié is lemerült. A szállásunkról szép kilátás nyílt Santa Maria degli Angeli felé (már nagyon imbolyogtak a fények a szememben), a kert olajfákkal volt teli.